Jelenlegi hely

Gyerekbringa börze és játékos közlekedési nap Monoron

Örömmel osztom meg veletek a mai Gyerekbringa Börze és Közlekedési Nap élményeit, melyet a Monori Rendőrkapitányságon működő, Monor Városi Balesetmegelőzési Bizottsággal közösen szerveztünk meg a Balassi utcai játszótéren/Kresz parkban.

Számos család érkezett a játszótérre, hogy részt vegyenek a programokon. Az öt állomáson a gyerekek játékos feladatokkal gyűjhettek pecséteket. Végig mentek a Kresz pályán biciklivel vagy gyalogosan.

Színeztek az ovisok és iskolások, a nagyobbak tesztet is kitöltöttek, népszerű volt a közlekedési memória kártya, és nagyon menő volt a játékos ügyességi- és akadálypálya teljesítése, bódító szemüveggel is. Rendőrautót is kipróbálhattak, ami tudjuk, hogy szintén nagyon menő dolog a gyerekek körében.


Rendőri segítséggel bódító szemüvegben megy végig az ügyességi pályán a kisfiú

A Memo-Bike Kerékpár üzlet és szervíz bringaszerelési bemutatót tartott, és játékos feladattal készült a gyerekeknek. 

Az öt feladat közül legalább három teljesítése után a gyerekek különböző ajándékokat kaptak a rendőrség standjánál, amik közül a világító karszalag és gumikarkötő volt a kedvenc, a szülők pedig kulcstartót és autó illatosítót vihettek haza. Örömmel láttuk, hogy a szülők is aktívan részt vettek, segítve és buzdítva gyermekeiket az állomások teljesítésében. 

Bár kevesebb járgány érkezett a gyerekbringa börzére, mint vártuk, ennek ellenére több sikeres eladás és vásárlás is volt. Összességében nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk a rendezvényen a szülőktől, a gyerekek jól érezték magukat és szívesen részt vettek a játékokban. Nagyon örülünk, hogy ennyien eljöttetek, és jól éreztétek magatokat.

Köszönjük a 60 lelkes gyerkőcnek a részvételt, akik legtöbben mind az öt pecsétet begyűjtötték, a legkisebb gyerkőc mindössze 2,5 éves szülői segítséggel, a legnagyobb gyerkőc 13 évesen oldotta meg a játékos feladatokat.

Köszönöm Balogh Zsolt őrmester úrnak az együttműködést, a Monori Polgárőröknek és ifjú polgárőr gyerekeknek a lelkes segítségüket, és a Memo-Bike részvételét.

Fülöpné Vincze Évának, férjemnem és nagyfiamnak külön köszönöm a támogatást és segítséget. A rendezvényt a monori Pöttömvár Ugrálóvár Kölcsönző támogatta.

Legközelebb az Anyák napi virágültetésen találkozunk Veletek május 12-én, és szeretettel várunk Benneteket június 16-án egy szuper Apák napi rendezvényre a monori Tavas parkba, Kistói játszótérre.

May Andi - Monorimami

 

 

 

 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére