Jelenlegi hely

Hétvégén nyílik a Gyerek Sziget

Halász Judittal indul az idei Gyerek Sziget a Hajógyári-szigeten, ahova visszatér a Színes Falu, lehet majd számháborúzni, papírsárkányt készíteni és sportolni is szombattól négy héten át, egész júniusban.

Közel 40 helyszínen kézműves foglalkozásokkal, ugrálóvárakkal, sportprogramokkal, koncertekkel, színházi- és bábelőadásokkal, tánctanítással, kalandparkkal, cirkuszi programokkal, baba játszóházzal várják a családokat.

A Színes Faluban interaktív kiállításon a török, kínai, nigériai és mongol kultúra mutatkozik be, a bábelőadásokon pedig egzotikus népmeséket láthatnak majd a gyerekek.

A Kabóca Bábszínház utcaszínházi produkciójában Zöld Marci története elevenedik majd meg, a kalandvágyók pedig a Betyár7próbán is megmérettethetik magukat.

Új helyszínen, a Kerek Perec Gasztronómiai Játszótéren megtudhatják az érdeklődők, milyen a jó étlap, hogyan kell szépen megteríteni egy asztalt, segíthetnek a séfnek vagy játszhatnak a babakonyhában.

A Gyerek Paradicsom Bazsalikomos kertjének fűszer- és növényiskolájában pedig mindent megismerhetnek a fűszernövényekről, azok felhasználásáról.

A Gyerek Szigeten nyit majd ki az ország egyik legkisebb közértje is, ahol ki lehet majd próbálni, milyen lehet a pénztárban ülni, berendezni a zöldségpultot vagy feltölteni a hűtőt.

Új helyszínen, a Modellezők Terén az első hétvégén a repülőgép modellezés mellett lesz kiállítás, siklómodell-építés és -reptetés is, a Bartha Kata Molyoldájában pedig papírsárkány készítést tanulhatnak és a sárkányt rögtön ki is próbálhatják majd a Hajógyári-sziget nagyrétjén. Ezen kívül lehet számháborúzni, állatokat simogatni vagy ki lehet próbálni a közlekedést a Generali Kresz Parkban.

Részletes program

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére