Jelenlegi hely

Ilyen volt a III. Anyák napi virágültetés Monoron

Az előző évekhez hasonlóan most is gyermekes családok töltötték meg a Városi Könyvtár előtti teret. Az első kilencven gyermeket buborékfújóval leptük meg! 

Darázsi Kálmán polgármester úr köszöntötte az édesanyákat, családokat, és családjával elültették az első virágokat. 


Fotó: Sitku László

A gyermekeinkkel elültetett virágok szívmelengető pillanatokat teremtenek, gyermekeinkkel való összetartozás, az anyaság szépsége és kihívásai egyaránt. 

 Az édes pillanatokat a Kalmár édesség hozta el nekünk, a kis pillangókat, hercegnőket Lőrinczi Andi munkatársa festette a gyerkekre. Népszerűek voltak  Sándor Pali bácsi ügyességi játékai, nagy sikert arattak az apróságok és a nagyobb gyerekek körében, még apukák is játszottak.

A Nagycsaládosok Monori Egyesületének tagjaival a gyerekekek ajándékokat készítettek anyukájuknak, nagymamájuknak, mindig nagyon szeretik a gyerekek a kézműveskedést

A monori Pöttömvár Kölcsönző ugrálóváraiban sok gyerkőc ugrált és csúszdázott, nagyon sokan játszottak mindkét ugrálóvárban. Egy-egy kis csapat a zene ütemére ugrált fáradhatatlanul, nagyon cukik voltak.

A Katolikus Baba-mama klub vezetője, Takács Etelka verselő, énekes, meghitt pillanatokat hozott a kisbabás családoknak a kényelmes, párnákkal körülvett baba-mama „sarokban.” 

A ManóMuzsika játékos, zenés, táncos kiskoncertjén Eszti varázslatos hangulatot teremtett egy pillanat alatt a gyerekekkel. A kiskoncert előtt és után pedig anyák napi fotózással lepte meg a családokat.

Köszönjük Monor Város Önkormányzatának, hogy az idén is biztosította a virágokat nekünk, nektek.

Külön köszönjük a Tarbály Pince támogatását, amivel színesebbé tudtuk tenni nektek a rendezvényt. 
Köszönjük Sitku László fotóit, aki a rendezvény számos pillanatát megörökítette mindannyiunk számára. Köszönjük Kispál Gábornak a zenei szolgálatot, és a Városi Könyvtárnak, hogy biztosítja minden évben az áramot a zenei programokhoz és idén az ugrálóvárakhoz.

Így lett az ötletből a szervezés első lépése egy adománygyűjtés közepén

Pár éve gondolkodtam azon, hogyan kereshetném fel Polgármester urat egy Anyák napi virágültetés ötletével.
2022 márciusában, amikor kitört az orosz-ukrán háború, Annával közösen adománygyűjtést szerveztünk. Az összefogás hatalmas volt. Ti, monori családok hoztatok élelmiszert, ruhát, tisztálkodási szereket, és néhány óra alatt megtöltöttük a garázsunkat adományaitokkal.

Újabb adomány - Darázsi Kálmán polgármester úr érkezett családja képviseletében, több karton bébiétellel segítették a menekülő kisbabás ukrán családokat. 

A bébiételek kipakolása közben eljött a pillanat, - meséltem az "Imamis" városokban már évek óta népszerű Anyák napi virágültetésről és arról, hogy szeretném városunkban megszervezni az első Anyák napi virágültetést.

Polgármester úr azonnal támogatásáról biztosított, amit köszönök neki, úgy gondolom, mindannyiunk nevében tehetem ezt. Két hónappal később több száz monori gyermek ültetett virágot édesanyjával az első Anyák napi virágültetésen.

Megható történeteitek

Minden regisztrációs időszakban kapok tőletek személyes történeteket, amikor megkérdezitek, ültethettek-e édesanyátoknak virágot, aki már nem lehet veletek, mert a Menyországba költözzött.

Ültethettek-e felnőtt gyermekeknek, hozhatjátok-e édesanyátokat, aki nem Monoron él, de nagyon szeretnétek együtt ültetni. Idén egy apuka is felhívott, hogy nézzem meg, regisztrált-e a felesége? Mert ha nem, szeretné meglepni és kaphat-e még valahogy virágot a felesége nevére?  

Nyolc év körüli kislány jött a rendezvényre nagymamájával, éppen arra sétáltak. Megkérdezte, hogy ültethet-e az anyukájának egy virágot, aki nincs most itt, de nagyon szeretne egy virágot neki. Mindig megoldjuk az ilyen kéréseket, ha nincs virág lemondás, akkor a sajátunkat adjuk. 

Köszönöm a kedves, elismerő szavakat, hogy sokan visszajeleztek, mennyire jól éreztétek magatokat és már készültetek is, hogy újra jöhessetek az Anyák napi virágültetésre. 

Köszönöm az anyukás szervező társaim munkáját, Fülöpné Vincze Éva és Rózsa Alexandra, az együtt ötleteléseket és családom támogatását, segítségét és nektek, hogy idén is velünk ünnepeltetek!

Ezzel a kis összefoglalóval lezárom az Anyák napi virágültetést, és jön egy új program szervezése, az Apák Napja Monoron, ahova nagy szeretettel várunk Benneteket!  

Szeretettel, 
May Andi

A virágültetésen készült Monorimamis és Sitku László fotóit Itt találod, töltsd le, ha megtalálod magatokat! Anyák napi fotósarok képeit itt találod.

A 2023-as fotókat itt találod!

FACEBOOK GALÉRIA  Fotó: Kosiba Hajni/1 - 417 kép
FACEBOOK GALÉRIA  Fotó: Kosiba Hajni/2 - 505 kép
FACEBOOK GALÉRIA  Fotó: Riskó Eszter - 136 kép     
FACEBOOK GALÉRIA  Fotó: SzivesAnn - 49 kép
FACEBOOK GALÉRIA  Fotó: Monorimami - 50 kép

 

 

 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére