Jelenlegi hely

TérTáncKoncert - Magyarok, világhírűek, ingyen koncerteznek Budapest közepén

19. századi rockzene, a világ egyik top zenekara, Fischer Iván és 400 táncoló gyerek – ők azok, akik nélkül nem valósulhatna meg az idei, immár ötödik TérTáncKoncert. A Budapesti Fesztiválzenekar június 16-án 19 órától újra megrendezi ingyenes szabadtéri eseményét, és a Szent István-bazilika előtti téren várja azokat, akik szívesen meghallgatnák élőben Beethoven 7. szimfóniáját.

„Ez a darab azért illik nagyon ehhez az eseményhez, mert ez a tánc ünnepe. A gyerekek az utolsó tételre fognak táncolni, ami olyan, mint egy 19. századi rockzene. Beethoven mindig a szabadság és a hatalmas öröm szimbóluma volt, ezt fejezi ki ez a szimfónia is” – mondja a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, Fischer Iván, akinek a személyes, videós programajánlóját ide kattintva nézhetitek meg.

A BFZ 2015-ben indította el a TérTáncKoncerteket. A program nemcsak zenéről és táncról, hanem elfogadásról, toleranciáról, a közösen megteremtett pillanatok átéléséről is szól.

A koncertre az ország 22 pontjáról érkeznek a gyerekek Drávafoktól Sajószögeden át Tiszaszalkáig. Ahány fiatal, annyi történet: van köztük roma és nem roma, sok a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, és többen most jönnek először Budapestre.

A koncerten szerencsésebb sorsú gyerekek is táncolnak, a többiekkel párhuzamosan egy budapesti elitgimnázium tanulói is fél éve készülnek a fellépésre. A TérTáncKoncerten megszűnnek a különbségek, nem számít, ki, honnan érkezett – mindenki egyenlőként áll ki a közönség elé és mindenkinek ugyanaz a zene szól.

A Fesztiválzenekar – ahogy minden évben – idén is több ezer ingyenes papírszékkel készül közönségének, amelyet a koncert után bárki szabadon hazavihet, sőt, dedikáltathat is a koncert karmesterével.

A koncert helyszíne és időpontja: Szent István-bazilika előtti tér, június 16., 19 óra

Program: Beethoven 7. szimfóniája, vezényel: Fischer Iván

A koncerten a részvétel ingyenes!

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére