Jelenlegi hely

Új anyukás közösség alakult Monoron - Fuss babakocsival MONOR

A Fuss babakocsival! egyesület monori csoportjának futónagykövetével, Skultétiné László Franciskával beszélgettünk.
Franciska négy gyermekes anyuka,  - legidősebb gyerkőce 14 éves, a legkisebb 22 hónapos - ami nem kis szervezést igényel, hogy önmagára, a mozgásra is időt tudjon szakítani.
Most, hogy egy kicsit kímélnie kell magát a futástól, a mozgást biciklizéssel pótolja. Látom a közösségi oldalon, hogy minden reggel több, mint 30 km-es túrákat tesz meg biciklivel, egyik sporttársával együtt, hogy a napi rendszeres mozgás meglegyen.  

Franciska, hogy jött az ötlet, hogy babakocsival fuss?

Negyedik gyermekem születése után elhatároztam, hogy újra sportolni fogok, de mint más anyukában, bennem is felmerült a kérdés: de hova tegyem közben a gyerekeket??!!
Ráadásul az egyik pici és a másik gyerkőc is még csak kicsi, valahogy velük együtt kell kitalálni a mozgást. A Google a te barátod! – és nekem is, ezért ott kezdtem el keresgélni az anyukás-babás sportok között.



Hamarosan rátaláltam a Fuss babakocsival! egyesületre, amit egy pár hónapos kisbaba anyukája, Nyári Fruzsina alapított. Megkerestem az egyesület Facebook csoportját, ahol tanácsot kaptam babakocsivásárlás és futás terén is. Rövid gondolkodás után döntöttem: belevágok. Majd megvettünk egy szuper, BOB IRONMAN iker futókocsit, amivel nem kis feltűnést keltünk a mai napig is Monoron.

Ezután létrehoztam egy "Fuss babakocsival MONOR" Facebook csoportot és hívtam, hívom az ismerős anyukákat, hogy csatlakozzanak hozzánk.
 

Az a célom a csoport létrehozásával, hogy a helyi és környékbeli anyukákat, apukákat megismertessük a szülés utáni, kisbabával együtt űzhető sporttal. Közösség alakuljon ki, ami túlmutat a rendszeres mozgáson, akikkel szívesen összejövünk kötetlenül is a játszótéren, vagy akár az otthonunkban is.
A kicsik is jól érzik magukat,  sokat vannak a szabadban, hozzászoknak más gyerekekhez, a közösséghez és természetesen a sporthoz is, ezt a mintát látják. Az apukákat is megemlítem, hiszen ők is gyakorta jönnek futni velünk, erősítik a "Fussbabakocsis" anyukák csoportját.


A 2016. őszi „Mozdulj MonorOn” futóversenyen már a Fuss babakocsival! csoport színeiben vettünk részt, még a fővárosból is érkeztek „Fussbabakocsis” anyukák a monori futóversenyre! – mondja büszkén Franciska.
 


Mikor lehet elkezdeni futni, hogy abban a baba és az anyuka is jól érezze magát, van erre javaslat?

Pár dolgot fontos megemlíteni a baba és a saját egészségünk érdekében.
Az anyukák szervezete a szülés után pár hónapig még  regenerálódik. Ezért javasolt várni hat hónapot a kisbaba születése után, és fokozatosan elkezdeni a futást. Természetesen, ha várandósság előtt is sportolt az anyuka, akkor korábban is el lehet kezdeni futni.

Amire szükség lesz: 

  • egy jó minőségű futócipőre. Azt javaslom, ha teheted, használd ki a futócipő boltok ingyenes lábállás diagnosztikai vizsgálatát, ami nem kötelez azonnali cipővásárlásra, de mindenképpen nagyon hasznos a kiválasztást, vásárlást megelőzően.
  • időjárásnak megfelelő öltözetre babának-mamának.

Bármilyen babakocsival el lehet kezdeni a futást?

Nem feltétel a futókocsi, lehet saját babakocsival is futni, amit éppen használsz a napi sétához.
Ami igazán ajánlott ehhez a sporthoz, az a speciális futó babakocsi. Három kerekű, a tengelyek távol vannak egymástól a stabilitás miatt, mindegyik kerék széles, felfújható, a rugózása is jobb, mint egy hagyományos babakocsinak.  Az első kereke pedig fixálható.

Nem szükséges mindjárt beruházni futókocsiba, bérlésre is van lehetőség, több kocsi közül is lehet választani. Lehetőség van a bemutatóteremben kipróbálni, melyik kényelmes a babának és megfelelő az anyukának.

Ez nem egy fix helyen tartott sport, mindig mozgásban vagytok. Mikor és milyen útvonalon lehet megtalálni benneteket, ha valaki csatlakozni szeretne?

Ezt a sportot egész évben végezhetjük. Télen, nyáron. (Persze télen szükség van a piciknek egy jó meleg bundazsákra.)
Az alkalmak nincsenek fix időponthoz kötve, megbeszéljük amikor mindenkinek megfelelő és elindulunk. Meghatározott útvonalunk sincs, de igyekszünk az útvonalba játszóteret érinteni a nagyobbacskák kedvéért. Megállunk, bemelegítünk, futunk – alkalmazkodunk a picikhez, és egymáshoz is. 

A táv is változó, a lényeg a közös mozgás, a friss levegőn töltött aktív kikapcsolódás, mert attól, hogy pici babánk van és szoptatunk, nem kell a négy fal között élnünk. A mozgás mellett fontos a közösség az anyukáknak, és a kicsiknek is jó, ha hozzászoknak a közösséghez, szeretnek jönni.

A videóban megnézhetjük, miért jó ehhez a közösséghez tartozni és milyen előnyei vannak ennek a sportnak.
 


Franciska, hol tudnak elérni téged az anyukák, ha csatlakozni szeretnének a csoporthoz? Ha csak kérdésük van, vagy ki szeretnék próbálni a futókocsit, arra is van lehetőség?

Szívesen válaszolok a kérdésekre, meg lehet nézni, ki lehet próbálni a futókocsit is. Nagyon örülnék, ha minél többen csatlakoznátok hozzánk, jelenleg öt anyuka és a kicsik alkotják a monori "fussbabakocsis" csoportot. 
Szeretettel várok minden anyukát a csoportba!


Az egyesület jelmondata: GYERE ÉS FUSS VELÜNK, MERT NEM VAGY EGYEDÜL!

 

Franciska elérhetősége:
Telefon: 0670/ 451-4450
Facebook:  Fuss babakocsival MONOR


Ha tetszett a cikk és hasznosnak találod, oszd meg másokkal, hogy minél többen értesüljenek róla.


May Andi


 


 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére