De mi is a legfontosabb tényezők ebben a kérdéskörben?
Fontos, hogy a gyerkőc elérje a megfelelő magasságot és testsúlyt a nagycsoport második felére. (Körülbelül 120 cm magas, és 20kg súlyú legyen.) Nagymozgásai és finom motorikája összerendezett legyen. Legyenek ismeretei az őt körülvevő világról. Gondolkodásmódja megfelelően fejlett legyen az iskolai feladatok elvégzéséhez. Tehát nagyon fontos, hogy testileg felkészült legyen az új életszakaszra.
Mindemellett, ami talán még fontosabb, bár sok esetben kisebb hangsúllyal kezelik: TÁRSAS KÉSZSÉGEI, ÉRZELMI INTELLIGENCIÁJA megfelelő szintű legyen az új környezethez való alkalmazkodáshoz!
De mit is értünk ez alatt és hol is lehetnek azok a buktatók, amik miatt nem biztos, hogy pontos képünk van gyermekünkről?
A gyermekek számára egy új, iskolai közösség több szempontból is kihívást jelent. Mindamellett, hogy számára ismeretlen, új gyerekekkel és felnőttekkel találkozik, feladatai valamint a feléje irányuló elvárások is újak lesznek számára. Ahhoz, hogy könnyen be tudjon illeszkedni, szükséges, hogy rendelkezzen a korosztályának megfelelő kommunikációs eszköztárral és merje is azt használni. Merjen ismerkedni, barátkozni, legyen képes kifejezni igényeit, vágyait illetve képes legyen kiállni mindazokért a megfelelő módon. Legyen tisztában, érezze és kezelje megfelelően alkalmazkodóan a vertikális (osztálytársakkal való) és horizontális (tanítókkal való) kapcsolatait. Ahhoz, hogy új feladathelyzeteit jól tudja kezelni, szükséges, hogy kialakuljon benne egyfajta türelem, önállóság, monotónia tűrés, figyelem (itt gondolnunk kell mind figyelmének fenntarthatóságára, mind annak fókuszáltságára). Mindez feltétele annak, hogy egy tanóra 45 percét élvezni tudja.
Fontos továbbá az is, hogy vágykésleltetése, kudarctűrése és sikereinek megélése rendben legyen. Hiszen kizárt, hogy folyamatosan és kizárólag csak rá tudjon figyelni a tanító néni az osztályban. Lesznek olyan helyzetek (és a kezdetekben előfordulhatnak elég gyakran), amikor valamiért nem tud megoldani egy-egy feladatot elsőre tökéletesen. Ilyenkor pedig éreznie kell - ha kudarctűrése megfelelő -, hogy nem adhatja fel, nem dühönghet vagy eshet kétségbe, hanem kitartó türelemmel újra és újra próbálkozhat, amíg el nem éri a kívánt eredményt.
Lesz azonban olyan helyzet is, amikor nyer, amikor ő a legjobb, a legügyesebb, akire mindenki, de főleg ő maga is büszke lehet! A sikert is képesnek kell lennie „jól” megélni: nem elbagatellizálva, nem mások rovására kárörvendve, hanem önmaga örömeként.
De hol is a buktató, ami miatt nem minden esetben tudjuk pontosan felmérni szülőként gyermekünk fenti készségeit, képességeit?
Fordítsunk arra figyelmet, hogy gyermekünk szüleivel való családi vagy két személyes helyzetben merőben másképp viselkedhet, mint csoportos helyzetben, gyerekek között. Amíg otthon azt látjuk, hogy gyermekünk mer kérni, önállóan végzi a feladatait, addig több gyerek között nem biztos, hogy képes érvényesíteni akaratát. Vagy éppen fordítva.
Ahhoz, hogy pontos képet kaphassunk gyerekünkről ezekben a helyzetekben, kérjük az óvodapedagógusok, esetleg az óvodapszichológus véleményét is. Konzultáljunk velük! A kölcsönös információ átadás megkönnyítheti gyermekünk életét, közös munkával és felelősségvállalással zökkenőmentesebbé tehetjük számára az új életszakaszba lépést!
Bonné Posztós Réka pszichológus
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
