Jelenlegi hely

Cuppanósat és jó nagyot – ma van a csók világnapja!

Ha már a "kertészkedj meztelenül" (május első szombatja) és a "szerelmi vallomás"- nak (nov. 26.) is van világnapja miért ne lehetne a csóknak is!  Szóval július 6-án ünneplik a csók világnapját, hogy ennek pontosan miért is van világnapja és miért pont ezt a napot tűzték ki, nem tudom, de ha már van, akkor hivatott legyen felhívni a figyelmet rá, hogy milyen fontos puszit adni a szeretteinknek és megcsókolni a szerelmünket…

A csókról nem kell sokat rizsáznom, inkább nézzük egy-két érdekességet, ami kapcsolódik hozzá.

A világ leghosszabb csókja

Még 2013-ban állította be egy thaiföldi pár, akik 58 órán 35 percen és 58 másodpercen át csókolózott folyamatosan, hogy megdöntsék az épp aktuális Guinness-rekordot, amit előző évben két férfi állított fel. Egy kis érdekesség, hogy a versenyzők nem ülhettek le, nem pihenhettek, és aludni sem volt szabad. Még wc-re is együtt kellett menniük, természetesen csókolózva.

A világ legdrágább csókja

50 ezer dollárt kóstált, Joni Rimmnak egy jótékonysági aukción, ahol Sharon Stone színésznőt csókolhatta meg ennyiért, az 50 ezer dollár a HIV-fertőzöttek javára ment.

A világ első képernyős csókja

1896-ban Thomas Edison megbízásából készült, 23 másodperces film része volt, természetesen akkoriban ez kiverte a biztosítékot, mert a kritikusok pornográfnak tartották.

A legjobb jótékony hatásai

Lassítja az öregedést: hiszen csókolózás közben 34 arcizmot mozgatunk meg, ez pedig a rugalmasságnak, a feszességnek kedvez. 

Csökkenti a stresszt, és javítja a hangulatot: A csók közben az agy dopamint választ el, amely a vágy és kötődés "hormonja" többek között, valamint szerotonint, ami javítja a kedélyállapotunkat. Az érzések és érzelmek felrázásával javíthatjuk testünk-lelkünk általános állapotát. Csökken a szervezet kortizol-szintje és a szervezet oxytocin-szintjét is megváltoztatja. Érdekes módon a csók az agyban ugyanazokat a területeket aktiválja, amelyek a jutalomhoz és a függőséghez is kapcsolódnak.

A világ legjobb…

Tény és való, hogy ha párunktól, gyermekünktől csókkal, puszival, öleléssel búcsúzunk el, akkor sokkal nagyobb önbizalommal, boldogsággal indul neki az előtte álló feladatnak, legyen az munkahelyi, iskolai, vagy csak egy nehezebb szituáció.

Ne hagyjuk ki, hisz ez semmibe nem kerül és mindig „kéznél” van.

Makai Marianna - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére