Élménytábor Monoron

Jelenlegi hely

Babás-Mamás avagy Instant életképek a babás hétköznapokról! Kié az a sapka? avagy itthon a Hugi

Kedd délután engedtek haza minket a kórházból, és csak aznap reggel szóltak, hogy talán mehetünk. De egészen biztos, csak délben lett. 

Amikor telefonáltam, hogy kiengedtek, a férjem még javában dolgozott. Mennyiben más volt ez, mint amikor Vikivel voltam. Már dél óta ott volt a váróban, nem győztük kivárni a zárójelentést, meg a babaöltöztetést.Most meg szomorúan szobroztam a folyosón, és vártam, hogy megérkezzen. A szobámból már kitettek, mert kellett a hely másnak, a zárójelentés készen volt, csak Apára vártunk, aki kábé három körül érkezett meg.

Otthon szembesültem vele, hogy a kiságy még nincs kész.  Elfelejtettük feltenni a matracot a felső állásba, de ezt csak akkor tudatosult, amikor bele akartam tenni a babát. A babakád még a garázsban bezsákolva, a babakocsi darabokban száradt. Hát igen, második gyerek, állapítottam meg rezignáltan, akkor először, azóta viszont számtalan alkalommal. Vikinél már egy hónappal korábban minden élére állítva várakozott kis gazdájára, most meg…Persze nem arról volt szó, hogy őt kevésbé vártuk, hanem arról, hogy arra koncentráltunk, hogy mi lesz akkor, ha már négyen leszünk otthon. Apa előtte rengeteget túlórázott, hogy otthon tudjon majd lenni velünk az elején, így az előkészületek elmaradtak.

Pont alvásidőre érkeztünk haza, mégis majdnem lebuktunk Viki előtt.Rutinos, több gyerekes ismerősöm előre szólt, hogy figyeljek, ha először találkozom a közel egy hete nem látott lányommal, nehogy éppen akkor legyen, amikor a kicsit szoptatom. Náluk így volt, és a kisfia zokon vette rendesen. Nálunk is majdnem ez történt. Éppen a hálószobában voltunk, etettem volta a kicsit, amikor láttam, hogy Viki nyitja a gyerekszoba ajtaját. (A két szoba szemben van egymással.) Gyorsan, csukd be az ajtót, mondtam a férjemnek. Ő és Mama (anyósom), aki ott volt Vikire vigyázni kimentek Vikihez, én pedig a csukott ajtó mögül hallgattam, ahogy sajátos nyelvén magyaráz. Borzalmas érzés volt, hogy ott van a túloldalon, nekem meg csendben kell lapítani, mert Roni éppen szopik. Szerencsére gyorsan elaludt, így hamar kimentem Vikihez. Odamentem, odabújt hozzám, mosolygott, Pár percig öleltük egymást, majd kiment a konyhába. Kisvártatva jött vissza, a bojtjánál fogva hozta a kis piros manósapkát, amit ott felejtettünk az asztalon.

- A, A? - kérdezte. (26 hónapos volt, még nem sokat beszélt)
Mondtuk neki, hogy a kistestvéré, akit rögtön meg is kellett neki mutatni. Ekkor kapta meg Anna babát is, akinek volt klassz hordozója, csörgője, cumisüvege, ruhácskái is. Akkor nagyon tetszett neki, kábé fél óráig.


 

Terhességem alatt sokat gondolkodtam azon, hogyan kellene neki megmutatni a tesót. De minden adta magát, kár volt annyit agyalni rajta, olyan simán ment minden. Néha megnézte, de különösebben nem foglalkozott vele. Egészen addig, amíg hangos ordítással tudtunkra nem adta, hogy felébredt, és enni akar. Mindezt pont akkor, amikor Viki éppen jól érezte magát, mindenki ott volt vele a nappaliban, és éppen kedvenc meséjét nézte. A kitörő botrányról, és a megoldásról legközelebb írok.

Szerző: Gacov Katalin - két pici lány anyukája :-)
http://gacov.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Vigadó Kulturális és Civil Központ
Ugrás az oldal tetejére