Jelenlegi hely

Teleki László Gimnázium

Cím: 2230 Gyömrő, Szent István út 69-71.
Tel.: 06/29 330 055 
E-mail: titkarsag@telgisz.hu
Web: www.telgisz.hu

Bemutatkozás

Iskolánk névadója

Gróf Teleki László (Gyömrő,1912. nov. 29. – Varsó, 1962. okt. 10.): Református ifjúsági vezető volt. A történelmi múltú Teleki család református ágának sarja, Teleki Tibor földbirtokos és Széchenyi Aliz fia.

A középiskolát a budapesti Református Gimnáziumban végezte. 1931-ben érettségizett. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi és Államtudományi Karán jogi tanulmányokat folytatott. Kiemelkedő ifjúsági szervező és vezető volt.  

Teleki gróf nagy hangsúlyt fektetett a fiatalok nevelésére és oktatására, ezért választották az iskola alapítói az új gimnázium névadójának. A Teleki család mintegy két évszázadon keresztül fontos szerepet játszott Gyömrő egyházi életében, közéletében és történelmében.

Gróf Teleki László számos fiatalt segített hozzá a továbbtanuláshoz, kórust szervezett, elvitte őket múzeumokba, hangversenyre, operába, támogatta a népművelő előadásokat. Cserkészvezetőként élményekkel, szellemi és lelki táplálékkal gazdagította a fiatalok életét. 

További infó

Teleki László Gimnázium Gyömrő Facebook oldala

Fotó, listakép

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére