Jelenlegi hely

Teljesen leégett egy monori családi ház felső szintje - segítsünk közösen a tűzkárosult családnak!

Monori család tetőtéri otthona égett porig elektromos tűz következtében, alig fél óra alatt.  
A család eddig is sok segítséget kapott jóakaratú emberektől, a 100 forintos boltba (Goodsmarket - Monor, Mátyás király u. 53.) gyűjtődobozt helyeztek ki a család anyagi támogatására.

A családi ház tetőtere a Pataky család otthona volt, ahol 18 és 20 éves gyermekeikkel éltek. Velük lakott a feleség fiú testvérének a családja is, 20 hónapos gyermekükkel. Értékeik megsemmisültek, néhány ruhanemű kivételével a családnak nem maradt semmije.
Az életveszélyessé vált épületben nincs gáz és villany, a közműveket a tűzoltók levágták a hálózatokról.
Jelenleg mindkét család az emeleti szinten lakik, ahol szintén nincs gáz és villany, fűteni, mosni nem tudnak.

Patakyné Szilvi elmondta, hogy a tetőt a tél beállta előtt újra kell ácsolni, ez most a legsürgetőbb.

Nagyon hálásak és köszönik szépen a sok segítséget, amit már eddig is kaptak barátoktól, ismerősöktől és ismeretlenektől.
Megtakarított pénze sajnos nincs a családnak, a további összefogásban reménykedve kérdeztem meg Szilvit, hogy mire lenne szükségük?

Bármilyen segítséget hálásan megköszönünk, jelenleg ezek a legszükségesebbek, ebben kérjük a további segítséget:

Ruhanemű:

  • "S" méretű férfi ruha, meleg kabát, 43-as cipő, csizma
  • "M" méretű női ruha, meleg kabát, cipő, csizma
  • 92-98-as kisfiú ruhák
  • tartós élelmiszer
  • bútor

Építőanyag

  • 12 db, legalább 7 méteres, 12x12 cm-es gerenda
  • üveggyapot a gerendák közé
  • gipszkarton
  • glettelő anyagok
  • tetősík ablak
  • 10 cm-es ytong tégla
  • beltéri ajtó
  • 2 db lapradiátor
  • villanyszerelési anyagok
  • ács, villany, kőműves, valamint víz- gáz szerelő szakmunkára.


Palackra köthető gáztűzhelyre és elektromos szobai melegítőre, ezeket kölcsönbe szeretnének kérni.
 

Arra kérek mindenkit, aki bármiben tud és szeretne segíteni, keresse
Patakyné Gál Szilviát
Telefon: 0620/282-3989
Cím: Monor, Esze Tamás u. 21.

 

Kérlek, oszd meg a hírt, hogy a család ezáltal is segítségre találhasson!

 

May Andi


 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére