Jelenlegi hely

Mennyi játék kell a gyereknek? – A kevesebb több

Titeket is elborít a sok játék a gyerekszobában? Egy kutatásban azt vizsgálták, hány játékra van valóban szüksége a gyerekeknek, mennyivel játszanak szívesen. Az eredmény szerint a mennyiség helyett a minőség a nyerő!

16 vagy 4 játék?

Az amerikai Toledo Egyetem kutatói 36 gyereket engedtek be egyesével egymás után kétszer egy megfigyelőszobába, ahol fél órát töltöttek a gyerekek. Először 4 játékot tettek a szobába, a második alkalommal 16 játékot. A kutatók kamerával megfigyelték és dokumentálták a 18-30 hónap közötti életkorú gyerekek tevékenységét.

A játékok között voltak oktató jellegűek (pl. formákat vagy számokat tanító), utánzó (foglalkozásra utaló), cselekvésre ösztönző (építhető, nyitható) játékok, illetve guruló, tologatható járművek. Összesen négy kategóriába sorolható játékokat válogattak.

Amikor csak 4 játékot tettek ki, akkor minden kategóriából egy-egy játékot helyeztek el a szobában, majd beengedték a gyereket. A 16-játékos alkalommal minden kategóriából 4-4 játék várta a gyereket. Ha az egyik játék nagyon tetszett a gyereknek, következő alkalommal kicserélték másikra, nehogy az elfogultság megtévesztő legyen a vizsgálatban.

Jóból is megárt a sok

A kísérlet azt eredményezte, hogy a gyerekek kevés játékkal tartalmasabban játszottak, mint sokkal.

Minél kevesebb játékot találtak, annál elmélyültebben, hosszabban, többféle módon játszottak az adott játékkal, tehát minőségi időtöltést jelentett számukra.  A 4-játékos alkalmak során a kicsik átlagosan 3 játékkal játszottak, a 16-játékos alkalmak során pedig átlagosan 8 játékkal.

A nagy választék, a rengeteg játék inkább zavaróan hatott a gyerekekre, gyorsabban elterelődött a figyelmük arról, amivel éppen játszottak, és kipróbáltak egy másikat.

Minél kevesebb játék volt a szobában, annál jobban koncentráltak a gyerekek az adott játék minden tulajdonságának felfedezésére és minél kreatívabb kihasználására, azaz a minőségi játékra.

A kutatók szerint az ilyen korú gyerekeknél az a fontos, hogy minél hosszabban játsszanak egy adott játékkal, mert így fejlődik a képzelőerejük, amelynek hatása van az önkifejezésre és az érzelmi fejlődésre. Ez javítja a koordinációt, a finommotoros mozgás összehangolását is, így később könnyebben fognak megtanulni írni. Ha a gyerek egy játékkal elmélyülten és fantáziadúsan játszhat, akkor azzal a szellemi képességei is fejlődnek, így az alkalmazkodás, az ok-okozat felismerése, a problémamegoldás és a tervek kivitelezése.

Az USA-ban a statisztikák szerint egy átlagos lakásban 140 játékot van, egy gyerek évente átlagosan 70 játékot kap. Európában az Egyesült Királyságban egy átlagos gyerek 238 játékkal rendelkezik, amiből 12-vel játszik rendszeresen.

Jó ötlet elpakolni és időnként cserélgetni a használatban lévő játékokat, hogy ne veszítse el az érdeklődését a kicsi, a régiek az újdonság varázsával hatnak, amikor előveszik őket.

A megunt, kidobott játékok gyakran a kukába kerülnek, ami növeli a nem újrahasznosítható hulladék mennyiségét. A játékok többsége műanyagból van. A világszerte forgalmazott játékok 75 százaléka Kínában készül, a több ezer kilométeres szállítás óriási környezetterhelést jelent. A játékok csomagolása is a szemétbe kerül, pedig az előállításuk költséges. A modern játékok jelentős része elemmel működik, ami szintén nem környezetbarát.

Az eredeti tanulmány itt olvasható angol nyelven.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére