2020. március 19
Az itthoni tanulás harmadik napját zártuk ma.
Hááát…. ma láttam egy posztot, mely szerint, „ha sokáig lesznek bezárva az iskolák, a szülők hamarabb megtalálják a vírus ellenszerét, mint a tudósok!” Őszintén? Tudok azonosulni a gondolattal.
Mai reggel kicsit hangosabban indult, mint szerettem volna. Nehéz éjszaka volt a legkisebb miatt – fogjam a lassan bekövetkező időjárás változásra?
A nagyok nehezen (és a megbeszélttől sokkal később) tértek magukhoz reggel, majd kórusban érdeklődtek, hogy mi a fenének ilyen korán (8 óra!!!) felkelni, hiszen úgyse megyünk sehova, nincs suli. Bájos és kedves stílusban (kb. úgy, mint ahogy Gordon Ramsay bármelyik főzős műsorában) elmagyaráztam csodás gyermekeimnek, hogy az ő érdekükben (is) van a napirend, valamint azért, hogy mindent be tudjanak majd időre fejezni. Nekem, aki nemcsak a kanapén ülök egész nap, is jó lenne, ha időben el tudnám kezdeni (és be is fejezném) a napi teendőimet, úgy, mint takarítás, főzés, gyors fertőtlenítés, tanítás, játék a Picúrral, rendrakás stb., stb., stb.
Halkszavú előadásom után aztán nekiálltunk a tanulásnak.
A nagyobb – hála Istennek – önjáró, csak kikérdezni kell. A kisebbel pedig – mivel a feladatokat egy hétre kapjuk – az tűnik a legjobb taktikának, ha a kapott feladatokat elosztva tanuljuk. Így minden nap van nyelvtan, olvasás és matek „óra”. A természetismeretet (heti két alkalmat terveztem be) a tananyagon kívül úgyis gyakoroljuk minden nap a kertben. Technika is van naponta a kreatív foglalkozásoknak és/vagy a közös sütéseknek köszönhetően.
A reggeli csúszás miatt ma délelőtt kimaradt az udvari program. És a főzést is pillanatok alatt kellett összedobnom. Értsd: fél 12-kor kezdtem hozzá a főzéshez, de 12:15-kor (!) étel volt az asztalon. A mai menü zöldségkrémleves (a tegnapi húsleves leveszöldségei leturmixolva és felengedve a húslevessel, benne levesgyönggyel). A második rántott sajt volt krumplipürével és házi eperlekvárral – ezúton is, köszi a levárt, Anyu! (Nyugi: még tavaly nyáron érkezett hozzánk az üveg).
Délután irány az udvar. Ez kellőképp lefárasztotta a gyerekeket és engem is.
Sokáig tart ez még?
Ma – talán túl korán? – azt éreztem, hogy nem fogom ezt így bírni hetekig/hónapokig. De eljött az este és vele a jól megszokott esti tevékenységek: vacsikészítés, együtt vacsorázás a családdal, fürdés, altatás. És most, hogy a legkisebb már ágyban van és a nagyobbak is alváshoz készülődnek, újra azt érzem, hogy menni fog ez.
Csak egy pillanatra villan át az agyamon, hogy milyen kár, hogy nem vettem Magnéziumot, Sedacurt és még vagy három féle nyugibogyót, mikor legutóbb a gyógyszertárban jártam…..
A kertben már tavasz van. Ilyen szép virágokban gyönyörködünk.
2020. március 20.
Nagy elhatározásra jutottam.
Kész, vége. Nem csinálom tovább, elegem van. Befejeztem. Nem vagyok hajlandó ezt így folytatni!
Amióta megjelent nálunk is a koronavírus megszállottam böngésztem a netet, olvastam a híroldalakat, statisztikákat. Néztem a beszámolókat, olvastam a tapasztalatokat, kerestem az újabb és újabb fejleményről szóló posztokat, írásokat.
Ennek meg is lett az eredménye. Minden szabad pillanatomban ezen járt az eszem, tegnap éjjel rengeteget forgolódtam, aggódtam – álmomban is. Már a gyomrom is belefájdult a saját hülyeségembe!
Ennek mától vége!
Nem vagyok hajlandó hagyni, hogy maga alá gyűrjön ez az egész! Szóval megkértem a férjem, hogy szóljon, ha valami valóban fontos dolog történik – ő úgyis követi az eseményeket, munkájából adódóan (is).
Egy kis lazítás
Ennek szellemében indítottam a napot is. A legkisebb valami csoda folytán úgy döntött, hogy a szokásos 5 óra helyett ma negyed 7-kor kelt fell! Halleluja!! Isten tartsa meg jó szokását! Az én belső órám – rendesen hozzá lettem szoktatva az elmúlt hetekben az 5 órai keléshez – azonban ébresztőt fújt. Így, még a pici felébredésére vártam, most nem vadásztam le a legfrissebb híreket, hanem egy döbbenetes dologra adtam a fejem. Aki ismer, tudja, hogy mi sem áll távolabb tőlem, de ma reggel (hajnalban?) rákerestem a youtubeon egy kezdőknek való reggeli jógagyakorlatra. Igen, jól olvastátok!!! Én lepődtem meg a legjobban, hogy valahogy lenyugtatott. Még az is lehet, hogy ezt a kényszerpihenőt arra is felhasználom, hogy kicsit jobban megismerkedjek ezzel a mozgásformával…. Ki tudja?
Most mondhatnám, hogy a reggel így lett szuper és gördülékeny, de nagyot kamuznék. A gyerkőcök lassan életre keltek és a reggeli után lelkesen (?) neki is fogtunk a tornának. Állai vicces, ahogy a legkisebb is beáll közénk és próbálja leutánozni a mozdulatokat. A torna felét így jól elröhögtük. De a nevetés gyógyír, a mozgás fél egészség, szóval nem is olyan rossz így!
Hihetetlen, de ma délre mindkét gyerek végzett a hétre kiadott iskolai feladatokkal. Bár mindig ilyen egyszerű lenne! Ebben, mondjuk, hatalmas szerepe van a tanítóknak, akik nem most akarták megváltani a világot több tonnányi feladat kiadásával – ilyet is eleget hallok ismerősöktől. Ezúton is köszi még egyszer!!
Egy kis sajátidőt is szerveztem magamnak.
A délután a gyerekeknek az udvaron telt. Én magamra zártam az egyik gyerekszobát és belevetettem magam a takarítás, szortírozás csodás világába. Jaj, én szegény! A végén 3 zsáknyi szeméttel és 4 zsáknyi adománnyal távoztam. (Minden hónapban összeszedem a gyerekek kinőtt ruháit és ami még jobb állapotban van, azt átviszem a közeli adományboltba. Ezek is oda mennek, ha majd újra lehet menni.)
A vacsora igazán különlegesre sikeredett: szalonnát sütött a férjem a gyerekekkel. A legjobb az volt, hogy nekem nem kellett csinálni ehhez semmit. Így nálam ez volt a nap fénypontja!
A következő hetekben (hónapokban?) igyekszem a saját tapasztalataimat, ötleteimet megosztani veletek, hogy mi hogyan éljük meg a be/elzártságot három gyerekkel.
Segítsünk egymásnak!
Szerző: Pál Veronika
- Miskolcimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
