Jelenlegi hely

Online érhetők el az Egyszülős Központ szolgáltatásai

Az egyszülős családokban egyetlen embernek kell megoldani az összes feladatot, ami a mostani helyzetben még két szülőnek is nehézséget okoz. Az Egyszülős Központ most online formában nyújt segítséget nekik.

Áthelyezte az online térbe szolgáltatásainak többségét az Egyszülős Központ, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt is folyamatosan segítséget nyújtson a bajba jutott családoknak. Közleményük szerint továbbra is elérhető a jogi segítségnyújtás, a coaching, a pszichológiai tanácsadás, a segítő beszélgetés, az állásközvetítés és álláskeresés.

Létrehoztak egy adatbázist a nagyobb települések és a budapesti kerületek önkormányzati támogatási lehetőségeiről, a köznevelési intézmények ügyeleti rendjéről és az igénybe vehető ingyenes gyermekétkeztetésekről is.

Új szolgáltatásként pedagógusok segítségével online tanulási támogatást nyújtanak a gyerekeknek hét tantárgyból, a szülőknek Énidő a karanténban címmel online egyéni és csoportos beszélgetéseket indítottak el, jógaórákat tartanak, a közösségi oldalaikon pedig rövid videókban válaszolják meg az egyszülős családokat érintő kérdéseket.

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2018 óta működteti az Egyszülős Központot, amely többek között ingyenes szolgáltatásokkal - például jogi konzultációval, pszichológiai segítségnyújtással, gyermektáboroztatással -, közösségi programokkal és a munkavállalást segítő programokkal segíti az egyedülálló szülőket.

Az elmúlt közel két évben a központ több mint 70-féle szolgáltatásával 7600 egyszülős családot ért el. Magyarországon körülbelül 300 ezer családból hiányzik az egyik szülő, ezek a családok több mint félmillió gyereket nevelnek.

Tájékoztattak arról is, hogy a központ megerősítette adományozási tevékenységét, és Budapesten kívül is meghirdette a támogatási lehetőségeket. A veszélyhelyzet első heteiben több száz kiló tartós élelmiszert juttattak el rászoruló egyszülős családoknak, emellett eddig tíz családnak, 25 gyermeknek laptopot adományoztak, hogy részt vehessenek az online oktatásban.

Hetente újabb élelmiszercsomagokat küldenek a rászorulóknak, és újabb családok is kapnak laptopokat. A központ ezért intenzív adománygyűjtési akcióba kezdett, hogy minél többeknek segíthessen élelmiszerrel, tisztító- és tisztálkodószerrel, valamint laptopokkal - olvasható a közleményben.

További információk a www.egyszulos-kozpont.hu honlapon érhetők el.

Forrás: MTI

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére