Jelenlegi hely

Sikeres a monori kisgyermekes családok körében a Zsibongó mise

Harmadik alkalommal lesz Zsibongó mise a monori római katolikus nagytemplomban. Ipoly atya vetette fel a katolikus baba-mama klubban az anyukáknak a Zsibongó mise ötletét, az anyukák pedig örömmel álltak a kezdeményezés mellé, és elkezdődött a szervezés. 

A misén hitoktató segítségével énekeket tanulhatnak a gyerekek gitáros zenekísérettel, és a kiscsik is kapnak különböző hangszereket, amiket kipróbálhatnak, együtt zenélhetnek.


Baranyai-Vigh Mirtill, két gyermekes anyuka tapasztalata a Zsibongó miséről:

"Havonta egyszer járunk a Monori Katolikus Plébánia szervezésében Zsibongó misére. Nagyon szeretjük mindannyian, én is, a három éves kislányom, és a férjem is. Második, 7 hónapos kislányunk is ügyesen elnézelődik.

Azért jó, mert a gyerekek kötetlenül ismerkedhetnek a 20-25 perces gyerekmise alatt a templom belső terével, nézelődhetnek, elhozhatják kedvenc játékukat és az oltárhoz tehetik.
Az alkalom során bent van Ipoly atya, egy hitoktató és egy gitáros énekes testvérünk.

Így felhőtlen hangulatban gyerekdalokat énekelve ismerkedhetünk meg Jézus életével. Ezután a plébánia udvarán játszunk, ismerkedünk. Szerencsére mindez olyan időpontban van, hogy az oviból is kényelmesen ide lehet érni. Még erre is figyelnek a szervezők!
Kellemes, kötetlen pénteki elfoglaltság, melyet bátran ajánlok kisgyerekes szülőknek."

A Zsibongó misére 6 éves korig várják a gyerekeket szüleikkel, nagyszüleikkel együtt. 
 

  • Helyszín: Római Katolikus Nagytemplom - Monor, Kossuth Lajos u. 83.
  • Időpont: 2020. november 13. péntek; 16:30 - 17:00

 

- Monorimami - 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére