Jelenlegi hely

Az Év (női) Példaképe 2013

A Példakép Pályázaton az ország példaértékű fiatal vállalkozóit keresik. 2013-ban több mint 400 indulóból az Imami bejutott a Példakép pályázat 50 fős döntőjébe és a közönségszavazáson 2. helyezést ért el. 

Gellén Nóra, a Pécsimami és az Imami oldalak megálmodója az Év Példaképe verseny résztvevőjeként EZÚTON KÖSZÖNI A RENGETEG SZAVAZATOT és az alábbiakban számol be az ünnepélyes díjátadóról.

Január 17-én (pénteken) este férjével  érkezett a gyönyörű helyszínre, ahol Cserpes Laura koncertje alapozta meg a hangulatot, majd a Példakép Alapítvány kurátora, Valentínyi Katalin után Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet.

Az est legizgalmasabb része a különdíjak átadásával kezdődött: Losonczi Áron - az üvegbeton feltalálója - a Magyar Innovációs Hivatal különdíját kapta meg, ezen kívül Belegrai Péter alumíniumipari vállalkozó és Dr. Letoha Tamás is különdíjat kapott.

Harangvölgyi Anna kozmetikus, anti-aging specialista egyedüli nőként részesült elismerésben, Ő a Magyar Nemzeti Bank különdíját vihette haza. (Kár, hogy az index.hu oldalon megjelent cikkben elfelejtik őt megemlíteni...)

Ezt követően Orbán Viktor adta át az Év Példaképe díjat a közönségszavazáson első helyezést elért Dr. Letoha Tamás kutatóorvosnak, aki nagy nemzetközi gyógyszercégeknek végez génterápiás vizsgálatokat.

 

 

Orbán Viktor szerint a Példakép projekt rácáfol arra a közkeletű vélekedésre is, hogy a vállalkozásra alkalmasabbak lennének a férfiak, mint a nők.

Az 50 fős mezőny kevesebb mint harmada volt nő:  tizenketten képviselték a "gyengébbik nemet".

 A szervező valamilyen okból sem a közönségszavazás alatt, sem a szavazás lezárultát követően nem hozta nyilvánosságra a szavazatok állását, ezért csak sejteni lehet, hogy a nők szépen teljesítettek és az élmezőnyben végeztek, hiszen az Alapítvány január 7-ei blogbejegyzése szerint:

"Szoros a verseny, nagyon belehúztak a nők.

Tíz nap van még hátra a szavazásból, a véghajrában mindenki nagyon belehúzott. Különösen a női vállalkozók, ugyanis az első tízben hat női vállalkozó is szerepel."

A nők tehát megmutatták küzdeni tudásukat. Függetlenül attól, hogy ki nyerte el az Év Példaképe díjat, fontos üzenete lett volna annak, hogy nők és családanyák végeztek az élmezőnyben.

Hivatalosan nem lehet tudni, hogy a verseny résztvevőinek hány voksot sikerült összegyűjteni az 5 héten át tartó kampány során, nem lett nyilvánosságra hozva, hogy ki végzett a 2., 3. stb. helyen, pedig egy ilyen színvonalas versenyben nem csak az első helyezésnek van értéke, presztízse.

Lehetőség volt azonban négyszemközt rákérdezni az egyéni eredményekre, amit Nóra meg is tett.
 

Egy ilyen "folyosói információ" szerint Nóra heteken át vezetett a szavazásban, végül a második helyen végzett és kevesebb mint 100 szavazat választotta el az első helytől és az Év Példaképe díjtól. A második helyezést egy email értesítés is megerősítette...

 

KÖSZÖNJÜK NEKTEK A TÁMOGATÁST, A BIZTATÁST ÉS A SZAVAZATOKBAN MEGNYILVÁNULÓ ELISMERÉST!

 

Gratulálunk a pályázat mind az 50 döntősének, függetlenül attól, hogy férfi-e, vagy nő és attól is, hogy milyen eredménnyel végzett a közönségszavazásban, hiszen mindenki mögött fantasztikus eredmények állnak.

 

A Pécsimami és az Imami számára kiemelten fontos a nők, az anyák elismerése és ösztönzése arra, hogy merjenek saját lábra állni és megvalósítani az álmaikat család és gyerekek mellett is.

 

Íme a női példaképek, akiknek életútját érdemes elolvasni és abból erőt meríteni:

Házikence Tanoda Kft

 

Kozmetikus, anti-aging specialista

Bell Valley Kft.

 

 

 

Író, fotóművész, rendező – New Angle Team Kft

 

sorozatvállalkozó

 

Ügyvezető, coach – Business Coach Kft.

 

Táskatervező, dizájner – Lengyel Zsuzsi Design Kft

 

 

töltőállomás - vezető

 

 

Szakmai vezető – Aarenson Consulting Kft.

 

 

Ügyvezető - Business Provider Group Kft.

 

 

Csomagolóanyag specialista - UgrinPack-Erdősi Kft.

 

 

Mesterfodrász, L’Oréal Professionnel nagykövet – Melanin Hair Bt.

 

 

Imami franchise

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére