Jelenlegi hely

Komoly érdeklődés a Jogpont+ jogsegélyszolgálat iránt

A július 1-jén indult Jogpont+ nevű ingyenes munkavállalói és munkaadói jogsegélyszolgálat iránti komoly érdeklődésről számolt be a szolgáltatást nyújtó Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke kedden Pécsen.

Palkovics Imre a témában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: az ügyfelek megkeresése személyesen és a különböző telekommunikációs csatornákon is folyamatosan nő. A szervezet az elmúlt két hónap tapasztalatai alapján igazolva látja, hogy a változó jogszabályi környezetben a jogi végzettséggel vagy megfelelő jogi ismeretekkel nem rendelkezőknek különösen szükségük van a mindennapi életüket segítő munka-, társasági és cégjogi, közigazgatási jogi, pénz- és adóügyi, társadalombiztosítási, családjogi információkra.

Soós Adrianna projektmenedzser hozzátette, hogy bár a Jogpont+ a nyáron, a szabadságolások ideje alatt indult, szakembereiktől már több százan kértek tanácsokat. A legtöbben a foglalkoztatással, a bérezéssel, a bérpótlékokkal kapcsolatban fordultak hozzájuk.

Az Új Széchenyi Terv keretében egymilliárd forintból megvalósuló projekt a 2009-2010 között sikeresen működő Jogpont Hálózat alapjaira épül, de a jog nagyobb területét fogja át, és kiszélesítette a tanácsadás formáit. A Jogpont+ keretében 2014. május végéig 150 tízezer lakosúnál nagyobb településen irodát működtetnek, a személyes, a telefonos ügyfélszolgálat és a postai úton való elérés mellett megteremtették az elektronikus kapcsolat lehetőségét is. A részletekről a www.jogpontplusz.hu internetes oldalon is olvashatnak az ügyfelek.

Palkovics Imre az MTI érdeklődésére elmondta: országosan évente több mint 50 ezer, a Baranya, Somogy, Tolna alkotta dél-dunántúli régióban 8 ezer ügyfélre számítanak. Szólt arról is, hogy a jövőbeni terveik között szerepel a program kiterjesztése az ötezernél nagyobb lélekszámú településekre.

Az Európai Unió több mint egymilliárd forintos támogatásával finanszírozott, júliusban indult kétéves Jogpont+ projekt a LIGA Szakszervezetek, a Munkástanácsok, valamint a Kisosz, az Okisz, az Áfeosz-Coop Szövetség és az Iposz partnerségében valósul meg további három év fenntartási kötelezettséggel.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére