Jelenlegi hely

Beszélgetős padokkal a magány ellen

Ez egy egyszerű, de jól működő kezdeményezés, ami több országban is elterjed: a „Happy to chat" padok arra ösztönzik az embereket, hogy beszélgessenek egymással.

Korábban már bemutattuk az iskolákban használatos, népszerű barátság padot, most a felnőtteknek szóló változat is megjelent. A világjárvány idején felerősödött a társadalmi elszigeteltség és a magányosság, ami komoly hatással van a testi és a lelki egészségünkre.

Krakkóban helyezték el az első lengyelországi "Happy to chat" padot, amelyet a Gadulawka csapat tervezett. A külföldről átvett kezdeményezés szeretné megkönnyíteni a beszélgetésindítást a járókelőkkel, akik nyitottak erre. A zöld színű pad felirata három nyelven olvasható: 

„Ülj ide, ha nem bánod, hogy valaki megáll, és köszönt téged!"

A projekt ötletgazdája Allison Owen Jones, aki a walesi Cardiffban helyezte el az első „Happy to chat" padot egy parkban. A történet úgy kezdődött, hogy Allison a kutyáját sétáltatva meglátott a parkban egy szomorúnak és magányosnak tűnő embert, de nem merte megszólítani. 

Ekkor rájött arra, hogy milyen nehéz manapság beszélgetést kezdeményezni egy "idegennel", ezen segítene kellene valahogy. Olyan táblákat készített, amelyek beszélgetésre invitálnak, ezeket pedig több parki padra erősítette.

Az ötlete nagy sikert aratott, később Cardiff önkormányzata három hivatalos "Happy to chat" padot állított fel a város különböző pontjain a magányosság elleni küzdelem és a közösség tagjai közötti interakció ösztönzése érdekében.

"Olyasmit akartam létrehozni, ami lebontja a társadalmi korlátokat, és utat nyit az emberek számára, hogy beszélgessenek, ahelyett, hogy egyedül ülnének és láthatatlannak éreznék magukat" – vallja Allison Owen-Jones, aki szerint soha nem lehet tudni, mihez vezethet egy egyszerű "jó reggelt".

Ma már világszerte, többek között Svájcban, Ukrajnában, Ausztráliában, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban is találhatók "Happy to chat" feliratú padok. A kezdeményezés népszerűsége az egyszerűségének köszönhető, mivel a koncepció átvehető, olcsó és bárki számára elérhető.

Ha "van emberünk", vagyis meghallgatjuk a másikat, aki szintén meghallgat minket és kellemesen elbeszélgetünk, akkor mentálisan egészségesebbek leszünk és jobban is érezzük magunkat. A padon innen és túl...

Forrás: gadulawka.pl, walesonline.co.uk

Halász Kinga
- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére