Jelenlegi hely

IV. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadala

Ismét megelevenednek az ezeréves hadi hagyományok...
Április 20-21. között Albertirsán rendezi meg Magyar-Turán Alapítvány által létrehozott hagyományőrző szövetség, a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége, az immár hagyományossá váló IV. Turán – Hagyományőrző Sportok Viadalát. A Rezgő Fészek Lovastanyán megrendezésre kerülő nagyszabású hagyományőrző sport viadal versenyszámaiban mérettethetik meg magukat a hagyományőrző sportolók. A hagyományőrző sport viadal nem csak a versenyek nézőinek jelenthet hatalmas élményt, hanem a magyar történelmi múlt iránt érdeklődő látogatóknak is.


Látványos lovas és gyalogos versenyszámok kerülnek megrendezésre, amelyek némelyikében különleges korabeli, főleg nomád fegyverek (szablya, lándzsa, visszacsapó íj, fokos) használatát is láthatják az érdeklődők és solymászbemutatókon is részt vehetnek.  Az esemény elsődleges célja, hogy ösztönözze a fiatalokat a múlt megismerésére. A területen a nomád életmódot bemutató jurtákat is felállítanak, a lovak, sólymok mellett, sasokkal és tevékkel is ismerkedhetnek az érdeklődők. A versenyek mellett érdekes lovasharc és solymász valamint fegyver hatás bemutatókat is megtekinthet a kilátogató közönség.

A rendezvényre INGYENES a belépés és a parkolás.

A Viadal versenykiírása ITT olvasandó


A következő versenyszámok kerülnek megrendezésre:

– Turán lovasharc verseny tereppályán (íj, szablya, lándzsa használat időméréssel) A versenykiírás, szabályát a linkre kattintva olvasható:  MAGYAR TURÁN LOVASHARC SZABÁLYOK V1

– Eredeti Kassai rendszerű lovasíjász verseny. Szabályzat: WFEA Originál Kassai Sistem

– Céllővő íjász verseny (gyalogos). Szabályzat: ÍJÁSZ CÉLLÖVŐ VERSENYSZABÁLYZAT

– Céllővő íjász verseny (gyalogos) – első alkalommal versenyzőknek. (A verseny ezen kategóriáiban azok vehetnek részt, akik eddig még sosem versenyeztek máshol.) Szabályzat: ÍJÁSZ CÉLLÖVŐ KEZDŐ VERSENYSZABÁLYZAT

– Íjász távlövő verseny (gyalogos). Szabályzat: ÍJÁSZ TÁVLÖVŐ VERSENYSZABÁLYZAT

– Íjász táv-céllövő (gyalogos) verseny. Szabályzat: ÍJÁSZ TÁVCÉLLÖVŐ VERSENYSZABÁLYZAT

– Lovas lándzsavívó verseny. Szabályzat: MAGYAR TURÁN FEGYVERES LOVAS HARC SZABÁLYOK V1

– Lovas szablyvívó verseny. Szabályzat: MAGYAR TURÁN FEGYVERES LOVAS HARC SZABÁLYOK V1

– ”Puszta vágta” – gyorsasági lóverseny. Szabályzat: PUSZTA VÁGTA VERSENYSZABÁLYZAT V1

– Turán lándzsa párbaj (gyalogos). Szabályzat: MAGYAR TURÁN FEGYVERES GYALOGOS HARC SZABÁLYOK V1

– Turán szablya párbaj (gyalogos). Szabályzat: MAGYAR TURÁN FEGYVERES GYALOGOS HARC SZABÁLYOK V1

– Turán szablya párbaj ifjúsági kategória. Szabályzat: TURÁN SZABLYAPÁRBAJ IFI VERSENYSZABÁLYZAT

– Turán vértes harc (gyalogos). Szabályzat: MAGYAR TURÁN FEGYVERES GYALOGOS HARC SZABÁLYOK V1

– ”Puszták népe viadal” (lovas ügyességi vetélkedő). Szabályzat: Puszták népe viadal verseny szabályzat

– Lovasbirkózás. Szabályzat: LOVAS BIRKÓZÁS SZABÁLYOK V1

Versenyzőknek kötelező a verseny előregisztrációja az alábbi felületen: KÖTELEZŐ ELŐREGISZRÁCIÓ – versenyzőknek

A Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetségébe tartozó sportegyesületek tagjainak nevezési díjait a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetsége átvállalja a versenyzők helyett.

A versenyszámok első három helyezettje érmet nyer, valamint értékes kupák és serlegek illetik a győzteseket, valamint komoly pénzdíjak és értékes ajándékok kerülnek kiosztásra.

 A rendezvény területén étkező sátor lesz.

Részletes (órára bontott program), és az egyes versenykategóriák nevezési díjai a linken megtekinthetők: TURÁN VIADAL 2024 VERSENYPROGRAM

 

Helyszín
Rezgő Fészek Lovastanya Albertirsai Tanyák Örkényi út 24.
GPS 47.188138, 19.643487

Egyéb felvilágosítás:

Pázmándiné Németh Szilvia (lovas szervező)
e-mail: nemeth.szilvia@magyar-turan.hu
Telefon: +36 70/606-95-64

Rezgő Fészek Lovastanya

Forrás: Kurultaj

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére