Jelenlegi hely

Július 16-án este látványos holdfogyatkozásban lehet részünk: a Hold színe vöröses-barna lesz

2019. július 16-án este látványos égi jelenségben lehet részünk, hiszen 21 órától részleges kétharmados holdfogyatkozást láthatunk, ami által a Hold színe vöröses-barna lesz. Az égbolton felkel a hold este 8 óra után és este 10 körül beleharap a földnek az árnyéka.

Részleges holdfogyatkozásról akkor beszélünk, ha a Hold csak részben lép be a Föld árnyékának belső részébe, és ilyenkor a Föld árnyékot vet a Hold felszínének egy részére.

A fogyatkozást városból is meg lehet figyelni, de egy dombtetőről, vagy a városi fényektől mentes helyről lesz igazán csodálatos látvány, Országszerte nagyjából tíz helyen lesz távcsöves bemutatás is.


A Hold a Földről nézve a fogyatkozás idején (magyar idő UTC+2) forrás: Wikipédia

Holdfogyatkozás pontos menete

Este tíz órától érdemes majd az égre nézni, és éjfélre tűnik el a Hold kétharmada.

Holdkelte után pár perccel (fél 8 környékén) már látható a holdfogyatkozás kezdete, ezt szabad szemmel még nem érzékelhetjük, de változásra 21 óra körül számíthatunk. 

A részleges fázis 22:01-kor kezdődik, amikor a Hold színe vöröses-barna lesz, lágy kontrasztot képezve a félárnyékban lévő bal felső sarokban lévő fehéres részével.

A részlegesség a legnagyobb kiterjedését (65 százalékot) 23:30-kor éri el, ezután apránként, ahogy jött, le is vonul a teljes árnyék.

A részleges fázis vége 00:59-kor lesz, így közel 3 órán át tartó jelenségre készülhetünk.

Elő a fényképezőgépekkel, hiszen a csillagászok szerint, fotók is készíthetőek róla!

Kecskemétimami

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére