Jelenlegi hely

Média a Nemzedékekért-díj 2016

A családbarát Médiáért-díjat 10 éve fenntartó Média a Családért Alapítvány 2016 októberében meghirdette a Média a Nemzedékekért-díjat. 

Hasonlóan a Családbarát médiáért-díjhoz, ez az elismerés is a média közvéleményformáló szerepére szeretné felhívni a figyelmet és annak témájává tenni a társadalom számára fontos ügyeket. Azzal ellentétben azonban azt szeretné hangsúlyozni, hogy a generációk közötti együttműködés nemcsak a családon belül fontos, noha az arra való képességet döntően a családban sajátítjuk el.

A Média a Nemzedékekért-díj 2016-os témája az idősebb generáció pótolhatatlan szerepe a kisközösségekben, a munka világában, a családban.

A zsűri elé 12 db 2016-os médiamegjelenés kerül, melyekből január közepéig választják ki a Média a Nemzedékekért-díj 2016 győztesét, az ebben az időszakban megjelent illetve elhangzott országos terjesztésű print és online írásokból, rádiós és televíziós műsorokból.

2017 januárjának első három hetében közönségszavazást is indítunk a mediaacsaladert.hu honlapon. A díjat 2016-ban az EMMI támogatja, összege 250 000 Ft, melyet a cikk illetve műsor írója, szerkesztője nyer el, és a 2017 január 19-ére szervezett ünnepélyes, műsoros díjátadó esten adunk át a Családbarát Médiáért-díjjal együtt.

A szavazókra is gondoltak: azok között, akik véleményükkel segítik munkájukat, a szavazás után páros operabérletet sorsolnak ki. Minden szavazó megkapja a márciusi Képmás digitális változatát.

A 12 jelölt itt található. 

Szavazni a www.mediaacsaladert.hu főoldalán lehet.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére