Jelenlegi hely

Veszélyes gyermekruhákat talált a fogyasztóvédelem

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) vizsgálata során 32 különböző gyerekruha közül 31-ről derült ki, hogy az azokról leváló díszítések fulladást is okozhatnak a csecsemőknél és a kisgyermekeknél - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.

A kisgyermekek a ruhájukra rávarrt vagy ragasztott díszítéseket leszedhetik, szájukba vehetik és ezek az apró elemek a légutakba kerülve fulladásveszélyt jelenthetnek. Az NFH közleménye szerint ezért vizsgálták ezeket a termékeket az idén március és június között.

A laboratóriumi vizsgálat során megállapították, hogy a 31 különböző típusú ruhánál az apró díszítések, például strasszok, gyöngyök, szegecsek az anyag felületéről igen kis erő hatására leváltak, vagyis egy kivételével valamennyi gyermekruha a fulladásveszély súlyos kockázatát jelentheti a kisgyermekeknél. Négy termékről emellett még az is kiderült, hogy az összehúzó zsinórok és végződések miatt balesetveszélyesek.

A hatóság elrendelte a nem biztonságos ruházati termékek forgalomból történő kivonását és visszahívását - közölte az NFH. Vámriasztás alapján egy további tétel, összesen 198 darab fulladásveszélyes gyermekruha vámkezelését tiltotta meg a fogyasztóvédelmi hatóság.

A NFH kiemelt feladatának tekinti, hogy a gyermekek számára forgalmazott termékek biztonságosak legyenek, ezért továbbra is szükségesnek tartja a következő években a rendszeres, átfogó ellenőrzéseket, a termékbiztonsági vizsgálatokat, a veszélyes termékek forgalomból való kiszűrését - áll a közleményben.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére