Jelenlegi hely

ÚJ MONORI LAKÓPARK CSOKOSOKNAK

Régen vásártér volt, hamarosan lakópark lesz az Irányi utca végén található több hektáros területen.
A cél az, hogy vonzóbbá váljon a település a fiatalok számára.

A kisállat börzének viszont biztos, hogy költöznie kell.

Lakópark épülhet a monori vásártéren, ami szándékok szerint lehetőséget biztosítana arra, hogy minél több fiatal vehesse igénybe a CSOK-ot városunk területén. Az elmúlt években gyakorivá vált, hogy a fiatal életkezdők inkább átköltöznek a környező településekre, ahol több új építésű lakópark is található. Monor környékén Gyömrő az a legközelebbi település, ahol az elmúlt tíz évben két komoly nagyságú lakópark is beépült, így a szomszéd város mára utolérte Monort a lakosságszámot tekintve.

A városból való elvándorlást szeretnék megállítani a mostani kezdeményezéssel, hiszen a vásártér közművesítésével növekedhetne a monori telekkínálat. Ez pedig esélyt adna a fiataloknak arra, hogy az állami lakástámogatást igényelve szülővárosukban építhessenek, vagy vásárolhassanak új ingatlant. A terület felparcellázása után közparkot is kialakítanának az új lakópark területén, játszótérrel, üzlethelyiségekkel és egyéb kiszolgáló egységekkel.

A Kossuth utca közelsége miatt jól megközelíthető a terület, így várhatóan nagy lesz az érdeklődés az új telkek iránt, azonban egyelőre várniuk kell a potenciális vásárlóknak. Bár a fejlesztés elindult, a terület szabályozási terve készül, a jelenleg külterületen lévő telkeket először még belterületbe kell vonni, hiszen csak így válhat lakóövezetté a terület.


Mi lesz a kisállatbörzével?

A leendő lakópark területén szokták megrendezni a kisállat börzét, így egyértelmű, hogy a rendezvénynek költöznie kell a vásártérről. Tervek szerint a börze a jövőben a Csévi út melletti úgynevezett pedagógusföldnél kapna helyet. Az erről szóló egyeztetések még folynak.

Forrás: Monorinfo

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

A szívünk nem felejt - mi se feledkezzünk meg róla!

Szeptember 29-én a világ minden táján a szív egészségére hívják fel a figyelmet. A Szív világnapja jó alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és átgondoljuk: vajon mi mindent tehetünk saját szívünkért és szeretteink szívének egészségéért. A szív nemcsak a test motorja, hanem életünk, energiánk és mindennapi aktivitásunk alapja.
Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Tiszta Hegyek Napja – Miért fontos, és mit tehetünk mi?

Szeptember 26-án világszerte a Tiszta Hegyek Napját ünnepeljük. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy a hegyvidéki környezet nemcsak gyönyörű és lenyűgöző, hanem sérülékeny is. A hegyek ökoszisztémái kiemelten fontosak: innen ered az ivóvíz jelentős része, otthont adnak ritka növényeknek és állatoknak, és pihenést, feltöltődést nyújtanak az emberek millióinak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére